Jeesus. Mennyi idő eltelt már... Két éve írtam majdnem utoljára.
Helyzetjelentés:
Újra itthon lakom Debrecenben, lassan két hete.
Újra szingli vagyok. Nem 100%-osan, de hivatalosan még igen.
Elértem az ideális alakomat, bár az elmúlt pár napban elég keveset mozogtam, szóval ezen változtatnom kell.
Újra álláskereső a státuszom.
Röviden ennyi a lényeg.
Jelenleg eléggé tele van a ház, finishbe kerül az ablakok felújítása. Végre, annyi év után kicseréltük a felső szinten három ablak. Igen, rájuk fért már, nem kicsit. A fürdőben konkrétan a szél fütyült be, annyira...
Brian végzi a kőműves feladatokat. Miután tegnap visszaolvastam az évekkel ezelőtti emlékeimet vele kapcsolatban, érdekes volt újra látni. D. kicsit féltékeny is volt miatta, de hát nincs miért...
Ja, igen. Összegezni szerettem volna az elmúlt időszakot. Ugye 2018 szeptemberében elköltöztem itthonról az akkori párommal, J.-val. Eleinte Oroszlányban laktunk, egy eléggé... Hát, nem a legkomfortosabb albérletben. A kezdeti lelkesedésünket, hogy végre együtt lehetünk egy úgymond saját lakásban, sok-sok bosszúság űzte el. A hangosan trappoló felső szomszédok, a fűthetetlen tér, az ablakon befújó szél, az oldalsó épületben végzett folyamatos felújítás zajai... Ráadásul a környék sem volt a legidillibb. Egy lakótelep mellett voltunk, ahol elég gyanús emberek fordultak meg. De... legalább közel volt J. munkahelye. Úgy 10 percnyi sétára. Ettől függetlenül nagyon nem éreztem otthon ott magam. A város is... csupa beton, sehol egy hely, ahol lehetne chillezni. Decemberben ki is költöztünk.
Mórra, ahol J. családtagjai laktak. Az ottani albérlet ezerszer jobb volt. Nagyobb, komfortosabb, a főbérlő is tök jó fej volt, J-val eléggé össze is barátkoztak a végére, még szüretelni is mentünk hozzá/vele.
A központ közel volt, a Penny 2 percre. Volt udvar, normális szomszéd. Ráadásuk Mór ezerszer szebb város Oroszlánynál. Lassan teljessé vált a háztartásunk is, J. megtanulta, hogyan kell begyújtani kályhába.
Jelentkeztem egy kínai ruhaboltba, fel is vettek, de csak ideiglenes állásként fogtam fel, míg J. cégéhez felvesznek irodára (oda nem sikerült, de nem is bánom), majd a gyártásra. A kínaiban egész jól elvoltam, csak zavart a semmittevés, hogy állni kellett egész nap. Ja és hogy annyi kolléganőm volt. Cukik voltak meg minden, de én nem szeretek a semmiről beszélgetni, személyes dolgokról meg nem akartam... Így is folyton mondogatták, mit keresek én ott a diplomámmal, miért nem tanítok franciát? Istenem, nagyon fárasztó volt. Nem akartam bunkózni, de nem mertem megmondani, hogy hagyjanak ezzel, majd én eldöntöm, hol dolgozom.
Januárban felvettek a gyárba, Oroszlányba. Hááát... Nem egyszerű vagy könnyű munkára. Ráadásul ott annyi nővel dolgoztam együtt, jesus. Az a sok figyelő tekintet, meg a pletykálkodás... Én kb. semmit, de tényleg SEMMIT nem csináltam, így is beszéltek rólam a hátam mögött. Ezt onnan tudtam meg, hogy J. öccse pont hallotta a dohányzóban, sőt meg is védett. Fura volt az egész. Nagyjából elvoltam ott, de az a pörgés... Meg hogy minden perc számított... Monoton, gépies munka. Májusig bírtam, aztán a testem sztrájkba kezdett.
Jaja, hogy ne kelljen szar helyen dolgoznom, hasmenéssel otthon tartott. Köszi, vastagbél, tu es tres chou. Sok idő volt, orvoshoz járkálás, mire kiderült, mi is volt a bajom. Crohn - betegség. Ami egy viszonylag új betegség, nem is nagyon ismert rá gyógymód. Állítólag egy életen át veled tart. Na, nem köszi.
Én azt mondtam, fuck it. Nehogy már mások mondják meg nekem, hogy éljek és mire vagyok képes. Szóval eldöntöttem, hogy én egészséges vagyok. És úgy is lett.
Akkor kezdődött a drasztikus fogyásom, mivel kb. semmi nem maradt meg bennem a bélgyulladás miatt. De azóta is odafigyelek az étkezésre, már jobban meggondolom, mit dobok magamba. A tejtermékekről kb. teljesen leszoktam. Minek, ha úgyis puffadás, rosszabb esetben hasmenés a vége? Annyit nem ér. A tej egyébként sem emberi fogyasztásra lett kitalálva. Szóval erről ennyit.
Szóval, augusztus elején felmondtam a gyárban, majd a gyógyulásra fókuszáltam. Október vége felé kezdtem el dolgozni egy albán pékségben, Móron. Maradtam is, egészen egy évig. 2019 októberétől 2020 októberéig. Eddigi leghosszabb munkaviszonyom, wow!
Itt aztán sokat tanultam! Eléggé bizonytalan voltam a kezdetekben, nyilván amíg nem tudtam, mit szabad és mit nem. Voltak rossz napjaim, a főnökasszony sokszor beszólt. Addig fajult ez, hogy azt mondtam februárban, hogy engem nem érdekel, mi lesz, de felmondok. Ha ennyire szar vagyok, inkább hagyjuk az egészet. Akkor a főnök férje beszélt a feleségével, és a nevében is bocsánatot kért. Utána rengeteg minden megváltozott. Leginkább a koronavírus -helyzet miatt. Sok embernek vált kétségessé a munkahelye, de az enyém betonbiztos maradt. Megvolt a mindennapi kenyerem... És bekerültem egy családba, amit aztán nagyon megszerettem. A hála indított el, valamint a megértés, hogy el tudjuk fogadni egymást. Onnantól már egyre lazábban jártam be dolgozni, ráadásul a vásárlókat is megkedveltem, a végére ők töltöttek fel. (Annak ellenére, mennyire elfáradtam a sok járkálás, pakolás, cipekedés, szellemi munka közben.) A végére imádtam ott lenni. És ez érződött is a legkörből, ami körülvett. Ja, és mivel időm se volt enni, sőt sokszor inni se, tovább fogytam és izmosodtam.
2019 más okból is nagy változást hozott. J.-val vettünk egy szőlős telket egy kis házzal a város szélén, a domb tetején. Most már nem hoznék ilyen meggondolatlan döntést, de akkor repített minket a lelkesedés lendülete. Valamennyire átalakítottuk, bővítettük, hogy éppen lakható lett. De annyi kihívás és kényelmetlenség engem még nem ért addig, míg oda nem költöztünk...! Jézus.
A legalapvetőbb dolgok is nehézségbe ütköztek.
- nincs szemételszállítás, tehát gyűlik a szemét, mert én tuti nem égetem el...
- nincs csatornázás, egy 1 köbös tartály a szennyvízgyűjtő, amit szippantatni kell, de hogy ne kelljen gyakran, a mosóvizet külön engedtük ki, de így váltani kellett mosószert is természetes, környezetbarát szerekre, ami ugye nem olyan hatékony...
- (kétszeresen) fúrott kút van, de inni azért nem innék belőle
- villany van, az fix dolog, hálistennek
- kis belterület, sok cucc...
- nem jól szigetelt ablak (konkrétan az eső folyt be rajta), bejárati ajtóra csak lakat van zárként, de kilincsre nem lehet zárni, mióta J. egyszer kiszakította a tokjából, szóval a szél is lobogtatja, ha nincs rendesen beakasztva...
- rengeteg a szőlő, amit egy idő után elhanyagoltunk...
A kút nem volt rendesen lebetonozva, az esőzések bemosták, így nem volt vizünk hónapokig, hordtuk a vizet kannákban. Na, milyen lehet úgy mosni, hm? A tisztálkodás és mosogatás még el is ment... Később kiderült, hogy nem apadt el a kút vize, szóval újra beüzemeltük, de akkor se lett lealapozva, szóval pár hónap múlva megismétlődött az egész. Akkorra már nem kicsit kezdtem belefáradni az ottani életbe... Nosza, új kutat fúrattunk, mindent az elejéről kezdtünk.
Akkor akadtam ki igazán, láttam rá, milyen helyen élek, amikor a növényvédelmi hatóság emebrei kérdezték, hogy gondozzuk-e a szőlőt...
Akkor hirtelen kívülről láttam magam. Egy kis házban élek, a hegy tetején, ahova midnen bevásárláskor fel kell cipekedni a cuccokat, ivóvizet is felváltva veszünk naponta. Kint kupi van, a sok építésiról megmaradt cucc szerte-szét, kukászsákok szintén, a szőlő gazos, a tetőtérbe beköltöztek a darazsak, oda kell figyelnem arra, mennyi vizet engedek a szennyvízaknába, nem tudok rendesen kimosni, teregetni, rengeteg a felesleges cuccunk... Fuh, nem. Szégyelltem magam. Komolyan. Most tényleg, ennyire tartom magam? Hogy minden nap egy küzdelem?
Ráadásul a párkapcsolatunk is ekkorra már... szinte nem is létezett. Lakótársakká váltunk anélkül, hogy észrevettük volna. Október 11 - én megmondtam J-nak, ami már jó ideje érett bennem, hogy elköltözöm nov. 1-jén. Nehéz volt kimondani, sírtam is, kicsit ő is, de igazából megkönnyebbültünk. Most is megkönnyezem ezt, ahogy visszagondolok rá. 3 évet töltöttünk együtt. Egy ideig jegyesek is voltunk. De sok mindent elsiettünk. Elfáradtunk. Megváltoztunk. Már nem megy együtt. Nem ment együtt.
Szóval eljöttem. Persze, a pékségben szomorúak voltak emiatt, de megértették.Jó volt ott, sok-sok mindent tanultam. Nem csak ott, hanem Móron, az elmúlt egy évben. Elég hard fokozaton toltam, de nagyon megerősített. Nem volt mindig kellemes, de büszke vagyok magamra, mennyi minden kiderült rólam, hogy képes vagyok rá. De van az a pont, amikor elég.
Most pedig új fejezet nyílt számomra. Már nagyjából megszoktam az ittlétet, de még nem határoztam el magam, mit is csinálnék szívesen. A víruspara is kihívássá teszi ezt. Oké, mindenkinek.
A fejem mögött szólnak a 90-es éves magyar popslágerei, miközben én pötyögök. Mellettem a bekómált barátom, a tévé fénye világítja meg a szobát, ahol az egy főre jutó macskák száma 2. Az éghajlat a trópusokat idézi, holott november végét mutat a naptár.
Érzések kavarognak bennem. Kicsit visszaidézi ez a középiskolát, amikor "divat" volt számomra a bulizás italozással. Most valahogy már nem tűnik helyénvalónak. Nem tudom, hogy absztinencia vagy csupán "benőtt a fejem lágya", esetleg nem vagyok elég partiarc, de annyira nem is érdekel. Nem az én világom. Igaz, fiatalabbak is, akik áthívtak bennünket szülinapi bulira.
Nem éreztem magam felhőtlenül felszabadultan. Nem. Kevéssé ismerem ezeket az embereket, ráadásul a stílusunk is különböző. Fültanúja voltam nem egy párbeszédnek, ami - igaz, alkoholos befolyásoltság miatt talán, de - enyhén szólva érthetetlen/értelmetlennek tűnt.
Az egyik beszél A-ról, de a másik B-nek érti. A harmadik nem is C-vel reagál rá, egyenesen Zs-vel. Szóval totál Bábel. Kicsit szürreálisnak hatott. Mit keresek én mégis itt? KEdvességből, megtörni az egyhangúságot, macskafelvigyázásból...
Olyan most, mintha kívülről látnám az egészet. Nem értem, hogy kerültem ide. Mintha valaki ideteleportált volna a világ másik feléről. Egy nyelvet beszélünk és mégsem. Zavaros. Igen, a komfortzónámból is kiléptem ezáltal, talán ez is közrejátszik a mostani érzéseimben.
Paradox módon érzéketlen vagyok a helyzettel szemben. Annyi inger ért, hogy ez már nem is számít.
Zavar persze a pénzkérdés is. Függök valakitől. Valakiktől. Szeretnék szabadabb lenni, legalább anyagilag. De azt is tudom, hogy annak az egyik legegyszerűbb módja a munka. Vagyis egyszerűnek tűnik, valahogy mégsem az. Vagy én vagyok a válogatós. Kicsit félek, őszintén. De a barátomnak respect, amiért még maszekolást is vállal, hogy jöjjön egy kus plusz pénz.
Őt sem értem egyébként.
Mint minden embe, ő is összetett lélek. Jelenleg kicsit neheztelek rá, amiért alkalmazkodott a társaság szintjéhez. Másfelől jól érezte magát, ami klassz, mert mostanában egyhangúan a napjai. Gondolom én. Jó tesz neki, ha kimozdul, és nem csak velem ül és tévézik. Ma például tudott motort szerelni, macskázni meg begyújtani kazánba. Meg persze szórakozni. Hozzá jobban illik a kerttes közeg, mint a panel. Tevékenyebb lehet.
Vajon boldog velem?
Öszintén, erre a gondolatra könny szökött a szemembe. A bizonytalanság, hogy nem vagyok elég jó. Valamiért az él bennem, hogy a boldogság feltétele a pénz.Legalábbis ahhoz kell, hogy el tudjunk járni, vegyünk kaját, jah, tényleg nem mindegy.
Én nem is értem, hogy lehet az, hogy pár nap alatt elment a fizetésének a fele. Kajára. És lelkifurdalásom van miatta. Ma azzal viccelődött, hogy problémám van a vásárlással. Csak mert megkívántam egy kis édességet. Ahol most vagyunk, nem olyan felszerelt kajaügyileg, mint mondjuk az én szüleimnél. Nem mondom, afagyasztó tele van hússal, de hozzá való cuccokat pl körethez vásárolni kell, és ő még nem kérte el addig a fizetését a maszekért, szóval ha akartam volna sem tudok megvenni mindent, ami a komfortérzetemhez kell. Szóval nem sokat ettem. Ez van.
Visszatérve a bulihoz. Volt egy olyan megérzésem, hogy az egyik vendég...hát tetszettem neki. De nem értek a pasikhoz annyira, nem nagyon vannak fiú barátaim, nekem távoli az ő világuk, a lányokkal mindig is könnyebben kijöttem. Kivéve persze az egyik lányt, akit viszont nem értek. Nincs vele semmi bajom, csak más a stílusunk. Nem olyan rég meg tett egy megjegyzést, hogy mi nem kedveljük őt a oárommal. Totál nem értem az itteni viszonyokat, kiben mi zajlik. Nem racionális számomra. Oké, az érzések ritkán azok, de... nem is tudom, maga az, hogy az okait, az összefüggést sem értem... nem könnyíti meg a dolgom. Vagy az is lehet, hogy nem látom annyira az embereket, mint gondoltam?
A másik dolog az, ami eszembe jutott, hogy más valaki is érdekesen viselkedik velem. De fene se tudja, mi van. A párom testvére is egyedi stílussal rendelkezik. Szerintem kedvel engem, de néha érdekesek a keresztkérdései és a múltkor, amikor kicsit ... felpiszkált, az nem volt kellemes. Holott nem tett igazából semmit. Jó kérdés, mi történt akkor.
Még az is lehet, hogy ők tartanak engem a furának, amiért számukra "zárkózott" vagyok. Nem tudom, nekem nem kényelmes kitárulkozni. Megvan persze annak is az oka a múltból. De én nem akarok ezen változtatni. Igen, ez az igazság. Belőlem ez a társaság ezt váltja ki. Nem mindenkivel vagyok ilyen. Van, akivel természetes, hogy komolyabb témákról tudunk beszélgetni viszonylag rövid idő múlva. Fene se tudja, mitől függ ez.
Közben a zene elhalt a szomszédból. A buli feloszlott vagy tovább vándololtak táncos helyre. Jó, hogy idejében eszembe jutott a kabátom, különben várhattam volna, míg felkelnek vagy hazaérnek holnap. Vagyis ma.
A barátom pillanatokon belül bealudt, ruhástul mindenestül. Annyi zavar csak, hogy cigizett. Tudja, hogy ez nem tesz jót neki, de nem elég erős, hogy ellenálljon a kísértésnek, amikor körülötte majdnem mindenki dohányzik. Miattam dobta ki az e-cigit, mert egyik alkalommal - akkor is innen jüttónk - kifakadtam és sírtam is. De nem tudom, jó ötlet volt-e, mert azóta töbebt dohányzik és büdösebb is. De állítása szerint az e-cigivel több nikotint vitt be a szervezetébe, mivel nem érezte azt, amit a rendes ciginél szoktak, ami megálljt parancsol.
Kezd kiszáradni a szemem. Aludnom kellene. Kicsit álmos is vagyok. Jobb, ha alszom. Elég volt a mai napból mára.
Több mint egy éve nem jelentkeztem, ezidő alatt pedig sok minden történt.
Helyzetem:
Itthon vagyok, magyarhonban, másik városban, az ország másik felén, egy kisebb városban.
Álláskereső vagyok újfent, de azóta azért dolgoztam is. Egész jó munkám volt.
Párkapcsolatban élek, egy olyan sráccal, aki teljesesn elvarázsolt és akit én is elbűvöltem. Boldogok vagyunk együtt.
Együtt élünk, épp az egyéves évfordulónkon költöztünk be a lakásba, amit azóta is folyamatosan lakunk befelé... Vagy mi a szösz.
Fél fülemből Betty, a csúnya lány szól, miközben különös lelkiállapotban pötyögök. Túl sok ideje már, hogy csak gyűjtök és gyűjtök. Mikor fogok alkotni, teremteni, adni? Erre is jó egy blog. A másikon fordításokat teszek majd közzé, itt lelkemből szólök. Nem fogom összekötni a kettőt, mert ez igazából saját magamnak szól.
Érettebb vagyok már, kezdem szeretni magam.
Hálás vagyok a családomért, a kedvesemért, a barátaimért.
Oké, most a keresztcsontomnál becsípődhetett egy ideg a sok üléstől, ami nem a legjobb dolog, viszont tudom, hogy én tehetek róla és ellene is.
Egyelőre ennyi, majd máskor folytatom, kezdek álmosodni.
Kb. másfél év telt el az utolsó bejegyzésem óta. Mennyi minden történt... De most nincs kedvem nosztalgiázni.
Inkább helyzetjelentek.
Itthon vagyok, magyar honban.
A Munkaügyi Hivatalban regisztrálva vagyok, álláskereső státuszban.
Szinte semmi pénzem sincs
Kapcsolati státuszom: egyedülálló. Vagyis most ülő. Badumm ts.
Hajam kusza, színe barna, állagom többé-kevésbé szilárd. Néha cseppfolyós, de hál'Istennek mostanában nem. Csak ha futok. A december volt a sírós korszak. Nosztalgia stop!...
Fingom sincs, mi lesz velem.
De legalább tavasz van. És vannak barátaim. Családom. Egészségem. Rendes otthonom.
Szóval összességében elégedett lehetek. Ponty.
(Jaj, erről eszembe jutott V, aki iránt újabban erős indulatokat táplálok. Csak sajnos nincs kartávolságon belül. Vagyis ütőtávon belül. Az élet sokszor igazságtalan. :'( De erről majd máskor, most nincs kedvem ezen agyalni.)
De most jobb. Az alvás mindig jó gyógyír. És a zene. Éneklés. És a kötés, haha...
Péntek Bern, szombat Lucerne, vasárnap Morat. Nem sokat ültem itthon. Még akkor sem, ha közben tök egyedül voltam. Ja, néha szar, el is fogott a depi, de aztán rájöttem, hogy ááácsi! Svájcban vagyok! Mikor megérkeztem, teljesen más szemmel néztem rá, minden tetszett, de komolyan. Nem érdekelt, hogy egyedül vagyok, sőt... Kicsit még doppingolt is: kiszakadni a környezetből, új dolgokat látni, megélni, stb.
Szóval ebből merítettem erőt, na meg az is segített, hogy kiírtam magamból vers formájában. Franciául. Jah, kicsit azért is, hogy gyakoroljam, másrészt meg Locky miatt. Tegnap meg is mutattam neki...
Fú.
Minél jobban megismerem, annál jobban... kedvelem? Nem, ez nem elég erős kifejezés. Inkább becsülöm. Tényleg nagyon rendes, és... tiszta. Feleslegesen aggódtam a "kapcsolatunk" miatt, mert nem vár el semmit. Úgy van vele, hogy majd kiderül, barátok vagy többet leszünk-e. És ez tök jó, mert nincs rajtam nyomás. Wow, ja. Addig meg tök jól elvagyunk.
Nagyon jó hallgatóság, de ennél több: tanácsot is ad, kiutat. Mekkora mákom van, hogy megismertem!
Amúgy Bernben a vásárban voltam, vettem pár apróságot, de mostanában már visszafogom magam. Kell még a biztosításra meg ilyenekre is. Bár.. lehet, hogy majd elkérem korábban az anyától. Meglátom még. Na szóval Bern csodaszép, nagyon szeretem azt a várost. Lucerne... Wow. Gyönyörű a táj, körbejártam, amit lehetett, nagyon tetszett. Különösen a tükörlabirintus... Morat pedig: karácsonyi koncerten voltam, a franciás csoport egyik tagja hívott meg, volt énekkar meg zenekar is, nagyon tetszett. Annyiféle nemzetiségű ember egy helyen... De a zene összekötött minket. Furcsa volt erre rájönni, de attól még igaz. Este meg... Hajnalig beszélgettem Lockyval. Szépen zárult a hetem ^^
Most viszont... hétfő van. Már csak a kedd, a szerda (az mozgalmas lesz) és máris indulok. Ja, csütörtökön. Addig még eldöntöm, melyik bőröndöt vigyem. Igazából attól függ, mennyi ajándékot akarok vinni, haha.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum