Vasárnap óta magyar földön vagyok, de néha mintha... nem is itthon lennék. Furcsa.

Most arról akartam írni, milyen is volt megérkezni, olyan köztes állapot, hogy maradnék is meg nem is, de...

Felbaszott G. Minek is facebookozok? Annyi időt vesz el az életemből, ráadásul olyan embereket ismertem meg általa, akik nélkül csak jobb lenne nekem...

Komolyan nem értem a pasikat. (Nyilván ez fordítva is igaz, de ezt most leszarom.) Tehát G.

- először teszi a szépet, tökre úgy jön le, hogy akár komolyabbat is akar, aztán kiderül/közli, hogy másik csajjal/csajokkal is ismerkedik, valamelyikkel találkozott is, tehát nem engem választ. Nem kicsit döbbentett le, de végül is nagyon nem rázott meg, mert még bennem volt a "Vírus" (V-időszak), szóval  elfogadtam, és utána el is felejtettem.

- aztán úgy egy hónapja megkeres, kb. fél év kihagyás után, hogy lenne-e még kedvem ismerkedni vele. DE amint megtudja, hogy Svájcban leszek/vagyok jó ideig, lelkesedése alábbhagy, és utána kb. le is szar.

Ezzel mit lehet kezdeni?

Ja, és a dolog, ami most felbaszott... valami csaj posztja G. oldalán, valami hiperromantikus és közhelyes képpel, reakcióként double heartozás... KÖSZ, G. legalább mondhattad volna, bocs, Cinnie, már megint másik lyukat kergetek, felejtsük el, ami volt!

Faszfej. Oké, tény, én se törtem magam, hogy fenntartsak vele egy bizonyos szintet (kb. sose írtam rá, ha ő is írt, rövid, tömör válaszokat adtam, leszarlak stílusban), de akkor is. Nem szívecskézek pasik oldalára. Bah. Töröltem is, nem érdekel.

N. is most írt nemrég, hogy beteg lett, tehát a találkozásunk felejtős. Oké, szinte el is felejtettem már, de...

Tudom, velem van a hiba: Brian "hűtlensége" is kicsit rosszul esik, azok után, hogy aaaaaaaaaaaaaaaannnyira bolondult értem, most megint az exével... kerülgetik egymást. Ahogy hallottam. De engem ez miért is zavar? Mert hát azt akartam, hogy felejtsen el, ami teljesült is. Akkor meg mi is a bajom?

Hülye vagyok, az. Egyfelől játszom az elérhetetlent, "nekem nem kell pasi", de azért jól esik/esne, ha lenne pár "lábtörlőm".  Ja, ebből is látszik, hogy még nem találtam meg a lelki békémet és a szeretetet önmagam felé. De legalább már vannak normális ruháim. A látszat már megvan. Az is valami.

Na, ezután a kisebb kitérő után...

Hazaérkezésem elég hosszú volt, 17 órás buszút után végre találkoztam L. baránőmmel, akivel tök jól eldumáltunk és moziztunk is egyet a vonatom indulásáig. Jó kis vasárnap volt. Hazafelé nővéremmel és annak egyik barátnőjével utaztam, jókat szundítottam, néha ocsádtam csak fel a tipikusan magyaros tájra, ami furcsa volt a svájci legelőkhöz és hegyekhez képest. A családdal is különös volt az első pár pillanat. Éreztem, hogy valami  megváltozott, de hogy pontosan mi, nehéz lett volna megmondani. Hoztam csomó cuccot, az ajándékok nagy részét át is adtam. Bátyámmal elkerültük egymást, ez van.

Aztán az elmúlt napokban pénztárcámat apasztottam le, csomó ruhát vettem, ami már kijárt nekem a korábbi évek önmegtartóztatása után. De rájöttem: a pénz költése nem okoz boldogságot. Első nap még oké, de utána csak fárasztott. Főleg az, hogy a méretemben nem találtam megfelelő nadrágot, ami még tetszett is volna... 

Hétvégén barátnőimmel találkozok, tehát örülök már neki. Néha rámtör az érzés: magányos vagyok. Hiába lenne időm és pénzem beülni ide-oda, társaságom nincs. Persze, itt a húgom és Zs., de... 

Most is: egyrészt jó kicsit egyedül lenni, a szobámban, igazán otthon, de valahogy olyan üres érzés is... Nem tudom az okát. Belegondolva: mi lesz velem Svájc után? Oké, mondjuk szeptemberben El Camino, de utána...?

Fogalmam sincs. Talán írok egy könyvet. Pénzem már lenne kiadatni.