Hallgatott zene: LINK

Hihetetlen. Nem olvasom még vissza a korábbi posztokat, de biztos vagyok benne, hogy változtak a dolgok azóta.

Kb. szombat óta pl. igazán önmagam tudok lenni, beszélgetni az anyukával, viccelődünk, sztorizgatunk... Nem is értem, mi volt eddig. Oké, főleg az volt, hogy idő kellett nekem felengedni, hogy kialakuljon bennem egy kis bátorság/bizalom, megismerjem a szabályokat, határokat... 

És most tök jó. Már magányosnak is egyre kevesebbszer érzem magam: itt van a szlovák barátnőm, akivel nagyon jól kijövünk, még akkor is, ha nem találkozunk sokat, de... nagyon örülök neki, tényleg.

Aztán a pasik... Fogalmam sincs a működésükről meg a szerelemről se, csak annyit tudok, amennyit tapasztaltam, és főleg a rosszra emlékszem. De még az is... valahogy a távolba vész. Nem tudom, ez jó-e, hiszen néha jó visszaemlékezni, stb. De ez a helyzet.

Tegnap randim volt Lockyval, ami vegyes érzésekkel tölt(ött) el.

Egyfelől hihetetlenül aranyos, már neten keresztül is jól kijöttünk, jó a humora (haha, még szerencse, hiszen stand upos), de megértő is tud lenni, sőt lírai is. Szóval tényleg nagyon jól megtaláltuk a közös hangot.

Másrészt... Mikor személyesen megláttam, kicsit csalódtam. Nem mintha hatalmas elvárásaim lettek volna (bár lehet hogy igen, nem tudom), de az biztos, hogy vonzalmat nem éreztem. Az első percekben rögtön a kritikus énem lépett működésbe, miért nem illünk össze, stb, de aztán...

Fokozatosan felengedtem, és egy egészen különleges élményben volt részem. Nem is tudom, le tudnám-e írni, mi benne olyan jó... Mármint Lockyban. Meg lehet bízni benne, kedves, vicces, ugyanakkor megértő, komoly dolgokról is lehet beszélni (ja, még úgy is, hogy nem beszélem - számomra még - tökéletesen a franciát), sőt ajándékot is adott: apró gesztus volt, de valahol megható is. Vagyis... a megtestesült figyelem, ezt tudnám rá mondani.

Fogalmam sincs, mi lesz vele, mert tapasztalataim szerint, ha nem érzek első pillanatokban vonzalmat, akkor nem si fogok... De... Ki tudja. De azt tudom, hogy nagyon értékes ember, aki téged is (vagyis bárki) annak tekint.

Van egy videója youtube-on, az egyik fellépése. Hihetetlen, mennyire más, mint élőben, és mégis ő maga. Mióta megmutatta, rengetegszer megnéztem. Oké, a hallott szöveg gyakorlása miatt, na meg a poénok miatt is. De... Igazából... Értéket közvetít, sokkal jobban érzem magam, ha őt hallgatom. Tuti, hogy elmegyek az előadására februárban. Bár az, hogy azon a bizonyos napon lesz, amikor a névnapom is van... és amikor temetésre mentem 3 éve... Vegyes érzéseket kelt bennem.

Nehéz a régi szokások ellen közdeni: folyton azon kattog az agyam, csak nehogy belém szeressen, mert az megnehezítené a kapcsolatunkat, és se bántani, se elveszíteni nem akarom. Bár ő nem az a fajta ember, akivel ne lehetne korrekten megbeszélni ezeket. Komolyan, már azzal boldog lennék, ha egy ilyen személy lenne az életemben, nem is kellene szerelem.

Ja, még ez a fura. Fenn vagyok társkeresőkön, többféle céllal is, vagyis leginkább barátokat szeretnék, de persze hogy a legtöbbet társkeresési céllal jönnek... 

Nem tudom, nem akarok kapcsolatot. Nem állok készen rá, akkor sem ha négy éve volt az utolsó kapcsolatom. Még nem vagyok egy teljes ember. Hiányzik még a bizalom - magamban és másokban. Addig tuti nem lesz más... Bár persze, a szerelmet nem lehet tervezni. Én azért próbálom most elengedni. Ha nem is örökre, de egy kis időre, mert olyan sokáig telepedett rám ez az...elvárás. Ami persze hölyeség, mert görcsösen akartam valakit, mert hogy "párban szép az élet". Ja, biztos. Fogalmam sincs. Nem tapasztaltam még meg, milyen egy igazi kapcsolat.

Amúgy annyira tipikus, hogy amikor mással kezdek jól kijönni, visszatér Brian, aki regelt facebookra, és kicsit sem burkoltan nyomult. Megint. Komolyan nem értem ezt a srácot. De az biztos, hogy én nem akarok semmit tőle. Sajnálatból meg nem járok senkivel. Nem éri meg...

Ami még piszkálja a csőröm, az a kettősség: a honvágy és a maradni akarás. Mert hiába mentem haza októberben, valami megváltozott. Nem volt olyan jó, mint amilyennek képzeltem, sőt... 

Ráadásul most már más szemszögből látom az országomat, a népemet, a városomat, a barátaimat, a családomat... Ami jó is meg rossz is. Megváltoztam.

Igen, ezt észrevettem. Nem rögtön, hanem hetek-hónapok alatt. Mindig egy kicsit. Most már nem csak a családomra költök, ajándékokra, ha hazaérek (a karácsonyt leszarom, anélkül is vinnék), hanem magamnak is veszek ezt-azt. Egy-egy felsőt, ékszereket, kozmetikumokat. Igen, akkor is, ha svájci áron vannak... De persze legtöbbször leértékelve vásárolok. És most teszek is félre, ha otthon leszek, teszek be a bankba, hogy legyen a kártyámon is kis pénz, ha majd lefoglalom a repülőjegyet az El Caminóra. Alig várom.

Boldog vagyok itt, akkor is, ha nem vagyok teljesen a család tagja, de négy hónap elteltével már sokkal otthonosabban érzem magam, nem félek egyedül járni-kelni, jobban bízok magamban, és ha (el)tévedek? Nem baj, végül megoldódik minden. Amit pedig elveszítek, megkerül. Hisz Svájcban vagyok, itt így mennek a dolgok.